Hídverő Víz-Csöppek alakult

18 Szlovák és Magyar település együttműködése – Hídverő Víz-Csöppek alakult

Hídverők a dunai vízi kultúra életben tartásáért.

„Több mint negyven éves lemaradást kell behoznunk, hiszen a Duna szigorúan őrzött határfolyó volt, amelyen nem lehetett csak úgy csónakázni. Az a pezsgő vízi élet, ami a Duna osztrák vagy magyarországi szakaszára jellemző, nálunk szinte teljesen hiányzik. Az együttműködés célja, hogy ezen változtassunk.”


Február 21.-én Dunamocson ünnepélyes keretek közt együttműködési szerződést írt alá a Hídverő Társulás és a Duna-régió Vízi-turisztikai Szövetség, ezzel megalakult a „Hídverő víz-csöppek” turisztikai hálózat és határon átnyúló együttműködés.

A megállapodást a két szervezet elnöke – Duna-régió Vízi-turisztikai Szövetség részéről Pándi László ügyvivő elnök, a Hídverő Társulás részéről Duka Gábor, Karva község polgármestere –, valamint a Hídverő Társulás további 17 településének polgármesterei látták el kézjegyükkel.

Az együttműködés célja a Duna szlovákiai és magyarországi közös szakaszán a vízi és szárazföldi turizmus elősegítése, a vízi kultúra életben tartása, fejlesztése, népszerűsítése, a hálózat által érintett települések fejlődése, az ott élő polgárok életminőségének javítása. Emellett a régióban és annak vonzáskörzetében lévő iskolák tanulóinak és tanárainak lehetőséget szeretnének teremteni arra, hogy megismerhessék környezetüket, az élővilágot, illetve az ebben a környezetben elérhető sportokat (elsősorban vízi sportok, kerékpározás, lovaglás, futás) és mindezeket az iskolai tanórák keretén belül lehetőleg a lakhelyük közvetlen környezetében minél magasabb szinten űzzék, űzhessék.

Pándi László a Duna-régió Vízi-turisztikai Szövetségről beszélve elmondta, a szövetség Magyarországon elsőként a vízi turizmus újra definiálásával szeretne megalapítani egy vízen járó civil közösségi, hálózatépítési mozgalmat. Ez átöleli az országot és összekapcsolódik a szomszédos országokkal, magában foglalja a vízi társadalmak minden szereplőjét: kenu és kajak szabadidősport, evezés, motoros és vitorlás hajókkal való túrázás, horgászat és minden olyan szabadidős tevékenység, amely valamilyen formájában a vízhez vagy a vízparthoz köthető. A szövetség horizontális híd szerepét szeretné betölteni a vízi világok szereplői, a folyó és partja között.

Duka Gábor, a Hídverő Társulás elnöke kiemelte, hogy az egész régió számára kulcsfontosságú a vízi és kerékpáros turizmus újraélesztése. „Több mint negyven éves lemaradást kell behoznunk, hiszen a Duna szigorúan őrzött határfolyó volt, amelyen nem lehetett csak úgy csónakázni. Az a pezsgő vízi élet, ami a Duna osztrák vagy magyarországi szakaszára jellemző, nálunk szinte teljesen hiányzik. Az együttműködés célja, hogy ezen változtassunk.”