Előkészületben a Paks-Kalocsa Duna-térség VÍZ-CSÖPPEK Társulás megalapítása
A DR-VTSZ 2016-ban is folytatja országjárását, melynek során – egyrészt szeretné széles körben megismertetni a hazai vízi-turizmus fejlesztését és népszerűsítését célzó stratégiáját, másrészt szeretné megismerni és csokorba gyűjteni a magyarországi vízi-menti régiók sajátos működési problémáit, harmadrészt szeretné megteremteni a regionális és régióközi együttműködés feltételeit.
Az országjáráson a DR-VTSZ képviseletében Horváth Csaba elnök, olimpiai- és világbajnok kenus, Klemencz Henrik, kommunikációs és vízi turisztikai alelnök, valamint Pándi László, társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök vesz részt.
A paksi Turisztikai Információs Pont szervezésében, március 2-án Vízi Kerekasztal Konferenciát tartott a Paks és térsége Duna-szakasz 27 települése. A madocsai VIZA Bisztró és Vendégházban megrendezett tanácskozáson a Duna-régió Vízi-Turisztikai Szövetség programjának ismertetésére, valamint Paks Város Önkormányzata, illetve a Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. vízi turisztikai fejlesztési terveinek ismertetésére került sor.
A program célja volt, hogy összefogja a vízpart melletti településeket, térségre kivetítve a Duna Dunaföldvár és Fadd közötti szakaszát és programok szervezésével, szakmai vezetéssel támogassa a vízi turizmus elindulását-fellendülését, illetve előkészítse a Paks és térsége VÍZ-CSÖPPEK Társulás megalapítását.
A szakmai programban a rendezvény vendéglátójaként Süli János, Paks polgármestere ismertette a régió fejlesztési terveit, majd Czink Dóra, Paks város TDM vezetője, illetve Horváthné Csortán Krisztina, a Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője tartott előadást a Duna jobb és bal partjának összehangolt fejlesztési törekvéseiről. Ezt követően került sor a DR-VTSZ elnöke, Horváth Csaba, valamint alelnöke, Pándi László prezentációjára a Vízi Világok együttműködéséről, a vízi-turizmus témaköreit és a vízi-turizmus társadalmi beágyazódását érintő kérdésekről, illetve a DR-VTSZ által koordinált VÍZ-CSÖPPEK mozgalom elmúlt két évi tapasztalatairól. A kerekasztal beszélgetés során Kozmann György, az EMMI helyettes sport államtitkára ismertette a minisztérium fejlesztéssel kapcsolatos, a régiót érintő stratégiai elképzeléseit, illetve a kapcsolódó pályáztatási rendszert.
A Vízi Kerekasztal beszélgetés stílszerűen madocsai halászlé fogyasztással zárult, egyúttal a megjelentek ütemtervet fogadtak el a Paks és térsége VÍZ-CSÖPPEK Társulás megalapítására és célként határozták meg, hogy Madocsa település a jövőben ne a madocsai Messiről (Böde Dániel – FTC labdarúgó) legyen híres, hanem „VIZA” vízi-paradicsomról is.